Már tesztelik az eCall segélyhívó rendszert

A tesztelésben résztvevő cég, a projekt magyarországi koordinálásával megbízott Best Way Traffic Kft. mai közleményében jelentette be, hogy az eCall rendszer elindításának előkészítésére irányuló tesztek legutóbbi szakaszában finn és cseh szakértők bevonásával vizsgálják, hogy a rendszer milyen minőségben teljesíti az előírásokat.

eCall

Az Európai Parlament döntése értelmében legkésőbb 2017. október elsejéig minden uniós országban el kell indítani az eCall rendszert, melynek célja, hogy közlekedési baleset esetén a járművekbe épített intelligens egység azonnal értesítse a segélyhívó központot. Az eCall a helyszín pontos koordinátáit is automatikusan továbbítja, így abban az esetben is biztosított a gyors segítségnyújtás, ha az autóvezető állapota nem teszi lehetővé, hogy ő kezdeményezze a segélykérést. A segélyhívó központból a diszpécser a riasztást a mentőkhöz, a tűzoltókhoz és a rendőrséghez, illetve – szükség esetén – a parti őrséghez vagy a hegyi mentőkhöz egyaránt továbbíthatja. Szakértői becslések szerint ezzel a módszerrel 50%-kal csökkenthető lesz a közúti balesetek során a későn érkező segítség miatt bekövetkező halálesetek száma.

„Az eCall elindítása komoly szakmai kihívás elé állítja a fejlesztőket, mivel az automatikus közúti segélyhívónak országhatároktól függetlenül, az Európai Unió egész területén működnie kell. Ennek érdekében a tesztelés legutóbbi szakaszában azt vizsgáltuk, hogy a különböző országokból származó járművekbe szerelt egységek képesek-e külföldi helyszíneken történt balesetek esetén is az uniós kritériumoknak megfelelő riasztásokat küldeni” – nyilatkozta Szvétek Ferenc, az eCall rendszer kiépítésére és fejlesztésére irányuló uniós HeERO projekt hazai tesztelésével megbízott kft ügyvezetője.

Nemzetközi tesztelés

Az elmúlt hetekben végzett tesztek során a projekt résztvevői magyar, finn és cseh útvonalakat járva indítottak időről-időre riasztásokat, rögzítve azok sikerességét és a kapcsolódó adatok – így egyebek mellett a helyszín pontos koordinátái, a jármű azonosítója és típusa – továbbításának megvalósulását. A szakemberek megvizsgálták, hogy a különböző helyszíneken mennyi idő szükséges a segélyhívás egyes fázisainak eléréséhez, a hálózati regisztrációtól kezdve a hívásindításon át az adatok küldéséig és fogadásáig. Ellenőrizték továbbá a riasztással kapcsolatos adatokat tartalmazó üzenetek pontosságát is.

Csehországban és Magyarországon hazai és külföldi SIM kártyák használatával egyaránt sikerült 40-50 másodperc alatt elindítani a hívásokat, illetve továbbítani az ahhoz tartozó adatokat. A finnországi próbahívások során nehézséget jelentett, hogy a fedélzeti egységben található SIM hálózati regisztrációja túl hosszú időt vett igénybe, a hívásindítás időtartama így meghaladta az elvárt értéket. A Best Way Traffic Kft. a tesztek tapasztalataira építve folytatja az eCall rendszer elindításának előkészítését. Az eredményeket egy szakmai konferencia keretében ismertették az érintett területek szakértőivel.

Az automatikus segélyhívó rendszer létrehozása és sikeres üzemeltetése érdekében számos terület kooperációjára van szükség. A tesztelő cég ennek megfelelően folyamatosan együttműködik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, az ORFK Rendészeti Főigazgatóságával, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal, a mobilszolgáltatókkal és a 112-es segélyhívó központtal. A rendszer határokon túli működőképességének vizsgálata érdekében emellett Finnország legnagyobb technikai kutatóintézete, a VTT Technical Research Center és a projekt csehországi megvalósulásáért felelős Telefónica Czech Republic is részt vesz a projektben. A tesztek elvégzése során a Best Way Traffic Kft. a hardverfejlesztéssel foglalkozó Gecko Systems fedélzeti egységeit használja.

Azóta történt

Előzmények