Gyorskeresés
Főszponzorunk
E-mail a jövőbe
Van fantázia a hollandok által indított szolgáltatásban.
A sci-fikben olvashattunk, láthattunk olyat, hogy az emlékeitől megfosztott főhős – előre látva, hogy az emlékezetét ki fogják törölni – jövőbeli önmagának ír levelet, hogy elmesélje mindazt, ami addig történt vele, vagy hogy egyszerűen csak a múltból, akár több évtizeddel, évszázaddal korábban feladott levelet kap. Ha ilyen időtávlatban nem is, öt évre előre küldhetünk mi is levelet a jövőbe egy most indult új szolgáltatás segítségével. A hollandok által gründolt L8R.nu egy online levezőrendszer, amely annyival tud többet a freemailnél és társainál, hogy az e-maileket nem azonnal kézbesíti (igaz, ez a többi rendszernél is előfordul, de ott ez hiba, míg itt szolgáltatás), hanem az általunk beállított időpontban.

Az oldalt – bár alapvetően fizetős – bárki kipróbálhatja ingyen is, de amíg nem fizetünk, legfeljebb három levelet tárazhatunk be elküldésre, és azok is csak melléklet nélküli, egyszerű szöveges üzenetek lehetnek. Az előfizetőknek több jár: többek között HTML-formátumú levél, melléklet és soha le nem járó postafiók. Tíz jövőbeli e-mailért 2 amerikai dollárt, 1000-ért pedig 25 dollárt kell fizetni.
Az ötletgazdák adnak is néhány földhözragadt tippet, hogy mire érdemes használni a jövőben kézbesített leveleket. Például öt évre előre betárazhatjuk a születésnapi jókívánságainkat (már ha vagyunk olyan váteszek, hogy meg tudjuk jósolni, kivel leszünk jóban ennyi év múlva), vagy azzal nyűgözhetjük le a főnökünket, hogy e-mailt küldünk az éjszaka közepén, majd másnap reggel az elsők között érkezünk az irodába.
Azóta történt
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Galaxy S III – hivatalos árak
Tajvanon a 16 és 32 GB belső memóriával szerelt...
Dear Esther - mérföldkő és leárazás
Az eredetileg csak modnak indult Dear Esther ön...
A világ leghosszabb fotónegatívja
Argentínában, azaz pontosabban Buenos Aires utc...
Apple blog: iPhone-os szívritmusmérő futóknak
Elképesztően drága, de legalább működik a Scosc...
HTC One X – agresszív memóriakezelővel
A tajvani gyártó csúcskészüléke hosszú üzemidej...
Itt a GK110 specifikációja
A legnagyobb Kepler továbbfejlesztett SMX modult kap, mely dedikált feldolgozókat tartalmaz a dupla pontosság melletti számításokra.
LG Optimus L7
A Nova kijelzővel szerelt Optimus L7 készüléken debütált az LG saját, Android 4.0-ra épülő felhasználói felülete.
Nikon D4 bemutató
A Nikon elsősorban fotóriportereknek, sportfotósoknak szánt fényképezőgépét, a D4-et vettük röviden nagyító alá, és vetettük össze az elődmodellekkel.





