Ingyen kipróbálható a magyar fejlesztésű buliszoftver

A hét eleje óta ingyenesen kipróbálható egy új, magyar fejlesztésű közösségi zenegép-szolgáltatás, a Mixgar. A prototípus idén májusban a Magyar Innovációs TechShow-n mutatkozott be, és azóta több rendezvényen élesben is tesztelték.

A megoldásnak az a lényege, hogy megpróbál egy adott helyszínen – ami lehet például egy házibuli, iroda vagy szórakozóhely – az ott jelenlévők ízlésének megfelelő zenéket összeválogatni, és ebből egy lejátszási listát készít. Minél többen szeretnek egy előadót a társaságból, annál feljebb kerülnek annak számai a listán, de a rangsort közvetlen szavazatokkal is lehet befolyásolni.

Van másik. Nemrég indult el egy másik, gyakorlatilag ugyanerre az ötletre épülő és szintén magyar fejlesztésű szolgáltatás. A Noispot azonban nem gondolkodik magánfelhasználókban: kifejezetten a szórakozóhelyeket, éttermeket célozza meg. E szolgáltatás is profilt készít a regisztrált felhasználók zenei ízléséről, és azt hozzáadja az adott helyszín lejátszási listájához. Fontos különbség, hogy a Noispot esetében egy egyedi hardver, egy ún. Noispot-állomás telepítésére van szükség a közösségi zenehallgatás helyszínén. E szolgáltatás már több budapesti szórakozóhelyen elérhető.

A szolgáltatásba regisztrálni kell. Ha a felhasználó erre engedélyt ad, a motor a Facebook- vagy Last.fm-fiókunkhoz kér hozzáférést, és az ott linkelt, kedvelt vagy hallgatott zenék, előadók alapján megtippeli a zenei preferenciáinkat. Ha ezután egy Mixgar-helyszínre bejelentkezünk valamilyen internetképes eszközről, ott az összesített lejátszási listához az általunk szeretett zenék is hozzáadódnak.

A most indult tesztidőszakban mindenki ingyenesen hozhat létre ilyen közösségi zenehallgatási helyet, amelyhez mások csatlakozhatnak. Amint Bárdos Kristóf, a Mixgart fejlesztő Digital Natives üzletfejlesztési menedzsere az IT café-nak elmondta: erre a szolgáltatás weboldalán van mód. Ha a helyszínt létrehoztuk, a motor egy url-t ad, ezen lesznek hallgathatók streamként a zenék. A dalokat a szolgáltatás jelenleg a YouTube-ról válogatja és játssza le.

A Mixgarhoz app nem készült, a fejlesztők úgy döntöttek, hogy böngészőn keresztül használható felületet készítenek hozzá. Egyrészt a szolgáltatás nem igényel olyan komplex funkciókat, melyek webes felületen ne lennének megvalósíthatók, másrészt ez a megoldás platformfüggetlen, így gyakorlatilag bármilyen eszközről használható – mondta el Bárdos. Böngészőn keresztül a felhasználó tartózkodási helyét is le lehet kérdezni, így a Mixgar a közelükben elérhető zenehallgatási helyszíneket ajánlja fel.

Az alkalmazás jelenleg ingyenes, szabadon tesztelhető, de a későbbiekben a bulik létrehozásáért fizetni kell majd. Bárdos azt mondja: díjcsomagokat alakítanak ki az eltérő felhasználási módok szerint. Egy házibuli esetében néhány euró lesz a felhasználás díja, de üzleti ügyfelek – például fesztiválok, étteremláncok – esetében több száz euróra is rúghat. A zenehallgatók számára ugyanakkor a Mixgar a jövőben is ingyenes marad.

A Digital Natives – mely ez esetben hivatalosan „interaktív webcasting-szolgáltatónak” minősül – jogosítani akarja a szolgáltatást. A szerzőket képviselő Artisjusszal már aláírták az erről szóló megállapodást, az előadói és kiadói jogokat kezelő MAHASZ-szal és EJI-vel pedig folyamatban van a szerződés előkészítése. Az aláírást követően körülbelül 30 országban lesz legálisan elérhető a Mixgar, lefedve Európa, Észak-Amerika, Ausztrália és Ázsia jelentős részét.

A Digital Natives a nemzetközi terjeszkedés finanszírozását kockázatitőke-befektető bevonásával kívánja megoldani: jelenleg több befektetővel folynak tárgyalások – közölték.

Azóta történt

Előzmények

  • Elindult a Hungaroton online zeneboltja

    Az áruházban másolásvédelem nélkül vásárolhatók meg a dalok, mégis fura korlátozások szerepelnek a felhasználási feltételekben.

  • Elindult a Google Music Beta

    A szolgáltatás tesztüzemben működik: se zenebolt nincs még mögötte, se az elvárható funkciókat nem kínálja. A cég szerint törvényes módon csak ilyen óvatosan lehet elindulni.

  • Superbox: az internetből is zene folyik

    Idén tavasszal váratlan pezsgés tapasztalható az online zeneértékesítés hazai piacán. A héten elindult az első hazai streamingszolgáltatás.

  • Amazon: tároljátok nálunk a digitális zenéiteket!

    A vállalat szerint a tárhelyszolgáltatása kiváltja az mp3-ak ide-oda másolgatásának nyűgjét. A privát gyűjtemény bárhol, bármikor elérhető.