Bezárta a rendőrség az egyik legnagyobb torrentoldalt

Az ukrán hatóságok, feltehetően politikai okokból, bezáratták a Demonoid BitTorrent-tracker oldalt – tudósított az eseményről a TorrentFreak.

A nemrég masszív túlterheléses támadást (DDoS) átélt oldal szerverei Ukrajna legnagyobb adatközpontjában, a ColoCALL-ban voltak, és egy belső forrás szerint a rendőrök másolatot készítettek a tárolt adatokról, majd zárolták a gépeket. Egyes eszközöket le is foglaltak, ám a maradék már nem működik tovább, egyrészt mert technológiailag ez nem lehetséges, másrészt pedig mivel az adatközpont felbontotta a szerződését az üzemeltetőkkel. Az ügy érdekessége, hogy a tudósítás szerint az oldal gazdái blokkolták az ukrán IP-címeket, hogy ne kerüljenek összeütközésbe a helyi hatóságokkal, akik ennek ellenére felléptek ellenük. A lépés hátterében valószínűleg az áll – legalábbis egy, a belügyminisztériumban dolgozó forrás szerint –, hogy Valerij Horoskovszkij miniszterelnök-helyettes hivatalos útra indult az Egyesült Államokba, és a Demonoid bezáratása gesztus az amerikaiak számára, akik már rég üldözik az oldalt. Nagyon valószínű, hogy a két héttel ezelőtti DDoS mögött is kormányzati megrendelés állhatott.

Habár az e területen legnagyobbnak tartott szolgáltató kiütése nagy vihart kavart, egyes szakértők rámutattak, hogy a Demonoid tartalmának sok mentése létezik, és ha a jelenleg Mexikóban tartózkodó alapító talál helyet, akkor akár negyedórán belül újra működőképes lehetne az oldal, ám az igazi nagy gond, hogy üzemeltető gárda, az jelenleg nincs.

Azóta történt

Előzmények