Gyorskeresés
Főszponzorunk
Elindult a Cuil: mégis csak lesz komoly kihívója a Google-nak?
A volt Google-alkalmazottak hatalmas önbizalommal veszik fel a versenyt a keresőpiac egyeduralkodó óriásával.

Már tavaly híre ment, hogy a Google két volt fejlesztője olyan saját projektet indított, melynek célja egy, még a Google-t is felülmúló minőségű kereső megteremtése. Az új keresőnek a Cuil (ejtsd: mint a „cool”-t, eredete a kelta mondakörbe nyúlik vissza) nevet adták, s ősz óta már folyt a tesztüzem is, vagyis a keresőrobotok azóta pásztázták folyamatosan az internetet, gyűjtötték az adatokat. A tesztüzem vasárnap véget ért, s elindult az új kereső.
A Google gigászi nagyságával és technológiai felkészültségével igen nehéz ma már versenyre kelni, ezért is érdemes kétkedve fogadni a „Google-gyilkos” vállalkozások híreit, ám a Cuil megalkotóinak esetében azért nem árt alaposabban szemügyre venni a rendelkezésre álló információkat.
Annyi bizonyos, hogy a tervezők nagy eséllyel pályázhatnak egy versenyképes technológia kifejlesztésére, hiszen belülről ismerik a rivális képességeit. Anna Patterson – akinek egy korábbi fejlesztését a Google 2004-ben megvásárolta, s fel is használta – a Google-nál részt vett a webranking algoritmus, valamint a kulcsszavas hirdetéskapcsolás kifejlesztésében. Fejlesztőtársa, Russel Power hasonló munkát végzett a Google-nál, míg Patterson férje, új vállalkozásuk vezetője, Tom Costello az IBM Storage Systems fejlesztésében vett részt. Csatlakozott hozzájuk még egy volt Google-alkalmazott, Lous Monier, aki alapvető szerepet játszott az 1990-es években az AltaVista és a BabelFish megalkotásában, illetve ő vezette az eBay keresőmotorjának újratervezését. A 2006-ban, Kaliforniában alapított cég mögé két befektetői csoport állt: először a Greylock and Tugboat Ventures támogatta őket 8 millió dollárral (ők a Facebook, a Digg és a LinkedIn fejlesztésében is részt vettek tőkéjükkel), majd a Madrone Capital Partners szállt be 25 millió dollárral.

A Cuilt bevezető és kísérő marketingkampány természetesen a Google-t célozta meg, s azt állítják, hogy ők gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb szolgáltatást kínálnak, s a web nagyobb részét képesek indexelni, mint a jelenlegi piacvezető. Ezen kívül azt is mondják, hogy a Cuil nem egyszerűen csak a webes kapcsolatok keresésére figyel, hanem egy fejlettebb technológia révén elemzi az egyes weblapok kontextusait, illetve feltérképezik a felhasználók keresései mögött álló koncepciókat is.
A felhasználókra koncentráló, nagy reményekkel bevezetett újdonságok egyike, hogy a Cuil a találatokat eleve csoportosítva kezeli, azonnal besorolja őket valamilyen tematikusan rendezett sorba. A másik előny a fejlesztők szerint az, hogy keresőjük nem a keresések történetére, hanem az oldalak tartalmára koncentrál. 12-szer vizsgálják meg az adott oldalt, mielőtt indexelnék, ezért nincs szükségük arra, hogy tárolják a felhasználók online tevékenységének adatait (vagyis nem tárolják az IP-címeket), s ez minden bizonnyal szimpatikus lesz a netezőknek – nyilatkozta Costello, nyilvánvalóan a Google-lel kapcsolatos egyik legnagyobb aggályt, az adatvédelmi félelmeket lovagolva meg.
A kampány egy másik vitatott kérdése az indexelt oldalak mennyisége: a Cuil jelenleg 120 milliárd weblapot tart nyilván, s ez mindössze 5 millió dolláros költséggel is már háromszor akkora, mint a Google adatbázisa – állítja Anna Patterson.
E ponton át kell értékelnem a Google pénteki bejelentését az 1 billió számon tartott (nem indexelt!) weblapról, rosszul gondoltam akkor: nem (csak) a Microsoftnak üzentek vele, hanem a Cuilnak (is)… A számháborúra a Reuters által megkérdezett szakértő, Danny Sullivan, a Search Engine Land főszerkesztője (aki alapos és józan elemzést is írt a Cuilról) csak annyit mondott, hogy részvényt bizony nem az alapján vásárolna, hogy a cégek mit mondanak magukról, vagyis mindkét kijelentést szkepticizmussal fogadta. A Google egyébként három évvel ezelőtt, amikor 8,2 milliárd indexelt weblapot tartottak számon, felfüggesztette ennek az adatnak nyilvánosságra hozatalát.
A Cuilt jelenleg az amerikai angolra optimalizálják, az év vége felé tervezik a nagyobb európai nyelvek felé történő nyitást. A hirdetési piacra is be kívánnak szállni, ám részleteket erről nem árultak el.
Azóta történt
Előzmények
Túl az egybillión: a Google szerint ennyi egyedi weblap létezik
A Yahoo! újra kikosarazta a Microsoftot
A Google mától képes a Flash-oldalakon is keresni
A Google új fegyverét úgy hívják: Ad Planner
Egyre céltudatosabbak és önzőbbek a webfelhasználók
A Microsoft fizet a keresőjét használóinak – ha vásárolnak is
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





