Ha másra nem is, de arra kiváló alkalom volt a tegnap megtartott találkozó, a BarCamp Budapest konferencia (Web2 Symposium), hogy világossá váljon: a korábban, az elmúlt egy-két évben érezhető skizofrénia hál’istenek megszűnt, és világossá vált, hogy a webkettő kapcsán nem ideológáról beszélünk, hanem üzletről.

Ez valójában nem meglepetés, de akadtak – mint például jómagam –, akik régebben többet láttak bele a Web 2.0-ba, mint amit az tartalmazott. Ezt a varázskifejezést („webkettő”) nagyon könnyű felfejteni, megmagyarázni: amikor – körülbelül az ezredforduló idején – világossá vált, hogy a kommunikáció egyre erősebb, távlatilag nézve első számú terepévé az internet válik, akkor az ezzel a folyamattal párhuzamosan zajló civil kezdeményezések nagy-nagy reményeket támaszthattak. Nevezetesen: a webkettő akkor került szóba, amikor kiderült, hogy a technológiák, platformok és szolgáltatói törekvések lehetővé tették azt, hogy a web a korábbi statikus, információközlő állapotából elmozdul egy dinamikus, a dialógusokat támogató rendszer felé, és a hozzáférések számának drasztikus növekedése azt eredményezte, hogy a korábbiaknál sokkal-sokkal nagyobb erővel szólhat bele az átlagfelhasználó a net tartalomkínálatába.

Öröm töltötte el mindenki szívét, aki az információszabadságot fontosnak tartotta.

Ám ez éppoly szép mese volt, mint a hippimozgalmak mögött rejtőző megújulási vágy, szinte azonnal felfalta – természetes módon – az a világ, az a társadalmi-gazdasági berendezkedés, ahogy a (nem földrajzi értelemben vett) nyugati világ él.

Fiatal üzletemberek világa

Nagyon nem kedvelem a webkettő jelenlegi állapotát – de nem, hazudok, pontosabb az, hogy vannak jelenségei, amiket nem bírok. Ugyanakkor felszabadító erővel hatott rám az, amit a Vörösmarty téren, a Gerbeaud-házban rendezett konferencián láttam. Az volt a benyomásom, hogy végre a helyére kerültek a dolgok: igen, a webkettő a hálózatok által nyújtott új lehetőség, mely mind egyéneknek, mind közösségeknek új utakat nyit meg ahhoz, hogy olyan kommunikációs csatornákat nyissanak meg, ahol az ötletgazda vállalkozóként jól jár, a felhasználók pedig ügyfélként megkapják azt, amit akarnak. Ráadásul ezt úgy, hogy – a 20. századi garászvállalkozások analogonjaként (Apple, Microsoft, Sun stb., hogy csak az IT-iparnál maradjak) – a jelenlegi technológiai feltételek egy kis ésszel és némi képzéssel összerakva sok-sok embernek biztosítnak karriert. Ez jó. Nagyon jó.

Csak azt kell tisztán látni, hogy a közösségi tartalomkészítés, az internet radikális átszabásának folyamata szépen – és természetes módon – betagozódott jelenlegi rendszerünkbe, a kapitalista gazdasági viszonyok közé. A „Web2 Symposium” semmiben nem különbözött egy szokásos, a gazdasági élet szereplőinek részvételével zajló konferenciától, legfeljebb abban, hogy még a szokásosnál is alacsonyabb volt az átlagéletkor – hiszen a leendő sikeres webkettes üzletemberek közül voltak jelen sokan.

A fentebb vázolt nézőpontból tekintve viszont igenis sikeres és jó hangulatú eseményről van szó – az ilyen találkozók előadásszintű érdektelenségét is beleértve. A legnagyobb élmény számomra a blogolás jövőjéről szóló, meghatározhatatlan műfajú esemény volt, ahol három nagyon intelligens médiamunkás igyekezett megfelelni a hely és a konferencia követelményeinek. Csalódás volt, hogy az egyébként időnként szikrázóan okos Uj Péter, az index.hu vezetője, a mai magyar online média egyik leginnovatívabb alakja mind a beharangozóban, mind az asztalnál „formán alul” teljesített – talán unta, talán álmos volt, nem tudom. Mindenesetre még így is ő volt a legérdekesebb.

De nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a túlságosan bombasztikusra sikeredett felvezetője után – szándékosan, disztingválás nélkül túl magasra értékelte a blogok tudósításait az online lapokéhoz képest – valami nagyon ködös fejtegetést adott elő (mely mögött leginkább az idealistából még megmaradt ruinák látszottak) arról, hogy a webkettes világ az alapvető emberi igényként tételezett „beszélgetés” felé halad, kell, hogy haladjon, ezért olyan nagyszerűek és sikeresek az olyan kezdeményezések, mint a Twitter vagy a Tumblr.

Nem nagyon hittem neki. Akár az általa hozott példákat nézem, akár az index-csoport közösségi tereit, nem nagyon látom a beszélgetések nyomát; ha lehet kissé fellengzősen fogalmazni, inkább a „csoportos magány” érzékelhető. Ahol tényleg létrejönnek (értelmes) beszélgetések (akár a csajozásról, akár a videokártyákról, akár a magyar fociról), azok inkább nagyon speciális és roppant szigorúan moderált weboldalak. Ezek száma nagyon kevés.

A BarCamp sokkal inkább szólt a startup-versenyről – amivel mélységesen egyetértek (akadtak még egyéb témák, de azoknak nem igazán volt közük a webkettőhöz, illetve csak nagyon áttételesen). Kiváló ötlet az, hogy lehetőséget biztosítanak induló vállalkozásoknak, hogy megmérkőzzenek már befutott cégek erkölcsi és anyagi támogatásáért, hiszen már azok is nyernek, akik egyáltalán eljutnak a konferencia nyilvánosságáig. Az itt szereplőkről a konferencia weboldalán olvashatóak részletek – érdemes végigolvasni. A győztes egyébként a Pocket Guide turisztikai navigációs és információs eszköz lett. A fődíj egy 24 négyzetméteres iroda egyéves bérleti joga a Graphisoft parkban, ahol az iroda infokommunikációs szolgáltatásait a T-Systems biztosítja.