Gyorskeresés
Főszponzorunk
Az Egymillió Dolláros Honlap
''Ez miért nem nekem jutott eszembe?''
Kérem, hogy mielőtt folytatnák az olvasást, helyezzenek homlokukra puha fejpántot, esetleg – simli nélküli – kötött sapkát. A hír végére érve ugyanis minden valószínűség szerint ütemesen fogják fejükkel a billentyűzetet kopogtatni, azt ismételgetve, "ez miért nem nekem jutott eszembe...???"
Én szóltam.
Alex Tew egy 21 esztendős brit fiatalember, aki szeptember óta egy angliai egyetem hallgatója. Annak érdekében, hogy ne tetemes diákhitellel a vállán diplomázzon, Alex kétségbeesetten próbált kiötölni valamit, amivel pénzt kereshet és finanszírozhatja egyetemi tanulmányait. Az ötlet, amely végül beugrott, annyira fájdalmasan egyszerű, hogy a világ törvényei szerint eleve sikerre van ítélve.
Alex létrehozott egy honlapot, amelyet 10x10 pixel nagyságú négyzetekre osztott fel. Ezekből összesen tízezer található az oldalon, tehát gyors fejszámolással kijön, hogy éppen egy millió pixelt fednek le. Nos, ezeket a pixeleket bocsátotta a brit diák áruba az interneten – darabját 1 dollárért. Vagyis, mire projektje befejeződik, Alex Tew egy millió dollárral lesz gazdagabb.
Ha valaki felületet vásárol az Egymillió Dolláros Honlapon, az örökre az övé marad, ameddig a honlap él – Alex ezt 5 évre garantálja, de reméli, hogy sokkal hosszabb idő lesz ennél. A megvásárolt felületen elhelyezhet bármilyen képet, és egy külső linket is kapcsolhat hozzá. Épp ezért, hogy az elhelyezett képek láthatók és kattinthatók legyenek, a legkisebb vásárolható felület egy 10x10-es pixel-egység.
És akkor most, kérem, tekintsék meg, hol tart jelenleg a milliomossá válás utján Alex: www.milliondollarhomepage.com
Fejpánt, sapka a helyén volt?
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





