Az Amazon volt tavaly az Egyesült Államok legkedveltebb márkája

Az Amazon végzett a YouGov Brand Index által készített felmérés első helyén, melynek során a márkakutatással foglalkozó cég azt vizsgálta, melyek az Egyesült Államok legkedveltebb márkái. A 2013-as listát 1,2 millió, 18 évnél idősebb ember megkérdezése után állították össze, és a tavaly év elején Edward Snowden által kirobbantott megfigyelési botránynak köszönhetően a YouGov szerint azon vállalatok és márkák, melyek valamilyen formában szóba jöttek az üggyel kapcsolatban, vagy az év folyamán nagyobb hackertámadás áldozatai lettek, jócskán veszítettek népszerűségükből.

A két évig listavezető Subway-től a 2012-ben még második Amazon vette el a koronát, és a legjobb tízbe a techmárkák közül ezen kívül csak a YouTube fért be a hatodik (tavaly még kilencedik), a Kindle pedig a tizedik (tavaly nyolcadik) helyen. A felmérés talán legérdekesebb pontja a Samsung tizenegyedik helye, a dél-koreai vállalat ugyanis egy évvel korábban még a top 25-be se fért be, miközben az Apple hét helyezést rontva csak tizennyolcadikként zárt.

A 2011-ben még negyedik, 2012-ben pedig tizedik Google a tizenkilencedik helyre csúszott vissza, a Netflix viszont a Samsunghoz hasonlóan elérte a kritikus tömeget, és az eddigi futottak még kategóriából a tizenkettedik helyre ugrott, amihez szolgáltatásuk népszerűsége mellett saját gyártású sorozatuk, a House of Cards sikere is hozzájárult.

Azóta történt

Előzmények