Gyorskeresés
Főszponzorunk
Új koncepciójú távirányító szabadalmát kapta meg az Apple
Az univerzális eszköz érintőképernyővel működik, és áttekinthetően, egyszerűen jeleníti meg a vezérlési lehetőségeket.
Egy új, tavaly szeptemberben benyújtott, majd tegnap publikált Apple-szabadalomra hívta fel a figyelmet a cég működésével és termékeivel foglalkozó szakblog, az AppleInsider: a vállalat „Az univerzális távirányítás megkönnyítésére szolgáló módszer és eszköz” címen egy új koncepciójú távirányító alapelveit védette le.

A könnyítés a leírás szerint annyit jelent, hogy a jelenlegi, szinte már áttekinthetetlenül sok gombot és kapcsolót tartalmazó eszközök helyett egy egyszerűbb készüléket hozzanak létre, főként arra a tapasztalatra alapozva, hogy az átlagos fogyasztó a rendelkezésre álló gomboknak csak igen kis százalékát használja, a többi, általában feleslegesnek bizonyuló kapcsoló inkább csak zavarja. Az indoklásban arra is kitérnek, hogy a mostani univerzális távirányítókat bonyolultabb használni, mint azokat az alapfunkciókat kínáló eszközöket, amelyeket bizonyos televíziókhoz vagy egyéb vevőkészülékekhez adnak, ráadásul a „mindenhez jó” távirányító gyakran tökéletlenebb funkcionálisan, mint az eredeti, speciális távirányító. A felhasználóknak a legtöbbször készülékenként újra kell tanulniuk a távirányító használatát, ezért szükségesnek látszik egy olyan technológia, mely megoldja ezt a problémát, és valóban általános, emellett könnyen kezelhető.

Az Apple által előterjesztett koncepcióban a távirányítóban egy dinamikus érintőképernyő szolgál input eszközként, emellett beleépítenének egy „felfedező mechanizmust”, amely önmagától detektálná az elérhető, távirányítható eszközöket (tévé, videolejátszó, hifi, az „okos lakás” vezérlése, sőt számítógépet is lehet speciális esetben irányítani vele – például ha egy zenelejátszó fut rajta). A távirányító eszközfüggően jelenítené meg egyszerűen és könnyen áttekinthetően a képernyőn a szükséges menüpontokat, és ha egy eszköz nincs üzemképes állapotban, azt is jelezné.
Mint prohardveres kollégánk, rudi jelezte, nem problémamentes a szabadalmi védettség megszerzése, ugyanis abszolút nem újdonság a koncepció, a Prohardver már közel öt éve tesztelt egy hasonló távirányítót a Logitechtől.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





