Gyorskeresés
Főszponzorunk
Fizetésemelés és vizsgálat a Foxconnál
Az Apple felkért egy független szervezetet, hogy vizsgálja meg legnagyobb gyártójuk munkakörülményeit. A cég közben megemelte a fizetéseket.
Az Apple az elektronikai iparágban eddig példátlan önkéntes vizsgálatot rendelt a Fair Labor Associationtől, hogy munkaügyi szakértőcsoportjuk térképezze fel a munkakörülményeket legnagyobb gyártójuk, a Foxconn sencseni és csengtui gyárában. Tim Cook, a kaliforniai vállalat vezérigazgatója azt mondta: „a munkásoknak minden munkakörnyezetben joguk van biztonságos körülmények között, tisztességes feltételek mellett dolgozni.” A tervek szerint a Fair Labor Association a Foxconn alkalmazottainak ezreit kérdezi meg élet- és munkakörülményeikről, beleértve az egészségügyi és biztonsági kérdéseket, a juttatásokat, a munkaidőt és a kapcsolatot a feljebbvalókkal.
Az elmúlt hónapok médianyomásának következményeként a Foxconn pénteken bejelentette, hogy a dolgozók fizetését 16 és 25 százalék közötti mértékben megemeli. Az Apple iPhone-ok és iPadek legnagyobb gyártója havi 1800 jüanra (285 dollárra) növelte a betanított munkások fizetését, míg a képzéseken részt vevők 2200 jüant is kereshetnek. A cég állítása szerint az említett bérek jelentősen meghaladják a kínai minimálbért. Két éve a médiában is kirobbant botrányok hatására a Foxconn elméletileg megkétszerezte a dolgozók addigi bérezését, a gyakorlatban azonban inkább a pénzek átcsoportosítása történt: amennyivel nőtt a munkások havi jövedelme, annyit veszítettek a különböző juttatások eltörlésén. Az év elején háromszáz munkás mászott fel a vuhani munkásszálló tetejére és fenyegetőzött öngyilkossággal, így tiltakozva a végkielégítésük megvonása miatt.
Az ABC News televíziócsatorna – elsőként a világon – nemrég riportfilmet forgatott a Foxconn dolgozóinak munkakörülményeiről, az anyagot a Nightline című műsoruk különkiadása keretében vetítette le kedden este. A stábot a cupertinoi cég invitálta meg a gyárba.
Az ABC News riportjának előzetese
Az elmúlt időszakban számtalan botrány tarkította a tajvani szerződéses gyártó működését. 2010-ben tizenhat ott dolgozó követett el öngyilkosságot feltehetőleg a cégnél uralkodó munkakörülmények következményeként. A makeITfair akciónap keretében tavaly megmozdulásokat szerveztek számos országban (köztük Magyarországon is), hogy felhívják az emberek figyelmét a gyár dolgozóira, Kínában, Tajvanon, Mexikóban tüntetést is tartottak az ügy érdekében.
Előzmények
Főszponzorunk
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





