Steve Jobs is támogatja a páneurópai piacot

Sikerült egyezségre jutnia az Apple és az Európai Bizottság vezetőinek az iTunes áraival kapcsolatban, s az amerikai óriás ezután ugyanannyiért kínálja mindenütt az online zenebolt dalait.

A panaszt a brit fogyasztóvédők nyújtották be, mivel úgy vélték, törvénytelen, hogy az Egyesült Királyság polgárai 9 eurócenttel többet fizetnek az iTunesról letöltött zenékért, mint a franciák vagy a németek. Az Apple ezt azzal magyarázta, hogy Nagy-Britanniában többe kerülnek a terjesztési jogok.

Az EB és a fogyasztóvédők legfőbb kifogása az volt, hogy az iTunes felhasználói csak saját országuk zeneboltjából tölthetnek le zenéket, s egy angol nem tud a francia iTunes kínálatából vásárolni, ha ott esetleg olcsóbb az adott zene. A vizsgálat jelenlegi megállapítása szerint ez valóban sérti a versenyszabályokat, ám a kialakult helyzetért nem az Apple a felelős, hanem a kiadóvállalatok, akik különösen nehézzé vagy lehetetlenné teszik az Apple számára az egységes terjesztői hálózat kialakítását.

Tegnapi közleményében az Európai Bizottság kijelentette, hogy ugyan lezárták az iTunes vizsgálatát, mivel nem találtak arra bizonyítékot, hogy az Apple megsértette volna az európai trösztellenes törvényeket, de maradt még néhány, a szerzői joggal kapcsolatos tisztázatlan kérdés. Neelie Kroes, az EU versenyügyi biztosa üdvözölte a megegyezést. Steve Jobs is elégedettségét fejezte ki, s reményei szerint ez is egy lépés a „páneurópai” piac megteremtése felé. Jobs azt is megígérte, hogy igyekszik nyomást gyakorolni a kiadókra, hogy oldjanak a megszorításokon, s így létrejöhessen az egyetlen európai iTunes.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Csak a lényeget, Steve!

    Steve Jobs szokás szerint bő lére eresztette mondandóját az idei MacWorld Expón. Itt a rövidített, egyperces beszéd.

  • Csúcsra ért tavaly év végén az Apple

    A vállalat szinte összes eladási és pénzügyi mutatója rekordot döntött a tavaly év végi hajrában. Innen egyelőre lefelé vezet az út.

  • Lassan mindenki kap iPhone-t, csak mi nem

    A Vodafone után most az Orange jelentette be, hogy több olyan ország piacára vezeti be az Apple telefonját, ahol eddig nem forgalmazták a készüléket.

Előzmények