Az Apple vezetője Kínába utazott, hogy rendezze a problémákat

Az Apple vezérigazgatója a hét elején érkezett a távol-keleti országba, ahol többek között kormányzati tisztviselőkkel egyeztetett, hogy számos kérdést tisztázzon a világ legnagyobb piacán, a vitatott iPad márkanévtől kezdve a Foxconn munkaügyi problémájáig. Ez Tim Cook első kínai útja, mióta átvette a néhai Steve Jobs posztját a cégnél. A vezérigazgató szigorú menetrendet követő tartózkodása során látogatást tesz Peking polgármesterénél és a főváros két Apple-üzletének egyikében.

„Tim az országban kormányzati tisztviselőkkel találkozik. Kína nagyon fontos számunkra, ezért szeretnénk még nagyobb beruházásokat és fejlesztéseket eszközölni” – nyilatkozta Carolyn Wu, az Apple kínai szóvivője, aki az elmondottaknál többet nem árult el Cook menetrendjéről. Az Apple-vezér pontos, részletes programját egyébként olyan titkosan kezelik, mintha legalábbis katonai ügyről lenne szó, a helyszínről tudósító újságírók elég nagy nehézségek árán jutnak információkhoz. Épp ezért a mai napig a legügyesebb sajtómunkások is csak egyetlen, egy Apple Store-ban készült képet produkáltak, illetve annyit lehet tudni, hogy Tim Cook találkozott azzal a kínai miniszterelnök-helyettessel, akinek megvan az esélye, hogy jövőre az ország vezetője legyen.

Terjeszkedés, terjeszkedés

A vezérigazgatónak egy halom problémát kell megoldani az országban, amely a cég legnagyobb gyártóközpontja és piaca egyben. Kínában a Samsung Electronicsszal szemben egyelőre alulmaradnak eladások tekintetében, valamint az új iPadjüket sem tudták még piacra dobni, ennek Amerikából és Ausztráliából csempészett példányai azonban már feltűntek a feketepiacon. 2011 végére az teljes kínai tabletforgalom háromnegyedét az Apple birtokolta, míg iPhone-jukkal ötödikek az okostelefonok piacán.

Az Apple már megállapodott China Telecommal és a Unicommal az iPhone-ok értékesítésével kapcsolatban, a harmadik és egyben legnagyobb mobilszolgáltatóval, a China Mobillal pedig jelenleg igyekszik egyezséget kötni. Az iparági elemzők szerint ez a megegyezés létfontosságú lehet az iPhone-ok eladásának gyorsulása érdekében, de a hálózatkompatibilitási problémák még megoldásra várnak.

Tim Cook szerint a Kínában rejlő lehetőségeket még szinte egyáltalán nem aknázták ki, hiszen csupán öt üzletük van az országban, igaz, ezek több mint száz viszonteladóval rendelkeznek.

Jogi bajok

A kaliforniai cég eközben továbbra is jogi harcban áll a Proview-val, akik azt állítják, hogy az Apple-t megelőzően bejegyeztették az iPad márkanevet. Az ázsiai technológia cég vezetősége nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy találkoznak-e Tim Cookkal ott tartózkodása alatt, de egy az üggyel kapcsolatban álló informátor szerint nem került sor egyeztetésre. „Tim Cooknak jobban meg kéne értenie az iPad-problémát és kezelni kellene azt” – nyilatkozta egy Proview-hez közel álló forrás.

„Készek vagyunk harcolni a márkanévért öt, tíz éven keresztül, vagy még tovább is. Kíváncsiak vagyunk, hogy a világ legnagyobb cége meddig képes rosszindulatúan kihasználni az adott törvényes kereteket és a szellemi tulajdonjogokat Kínában” - nyilatkozta Hejun Vanguard, a Proview jogi képviselője.

Mint korábban is megírtuk, az Apple és a Proview közti vita abból indult ki, hogy az ázsiai cég már 2001-ben lefoglalta az IPAD márkanevet, évekkel az előtt, hogy a kaliforniai vállalat megjelentette volna első tabletjeit. Az Apple 2009-ben megvásárolta a név használatának jogát, a Proview azonban a távol-keleti országban továbbra is használta azt. A cupertinói cég emiatt pereskedésbe kezdett és később, tavaly szeptemberben piacra is dobta iPadjét a Kínában, ám azóta a bíróság velük szemben foglalt állást.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények