Az Anonymous megindította csapatait a Sony ellen

Az utóbbi években híressé/hírhedtté vált Anonymous közösség már napokkal ezelőtt bejelentette, hogy egy hackert ért sérelem miatt úgy állnak bosszút az illetőt zaklató Sonyn, hogy túlterheléses támadást indítanak a cég honlapjai ellen.

Hirdetés

A felháborodás oka az az eljárás, amelyet a Sony a törésekben már komoly nevet szerzett George Hotz („Geohot”) ellen indított, aki módot talált arra, hogy a PlayStation 3 védelmét megkerülve más operációs rendszert is futtathasson a konzolon, s ezzel egyben megteremtette a kalózkodás lehetőségét is. A módszert később nyilvánosságra is hozta, ezek után kezdeményezett eljárást a gyártó.

A Sony időközben módosította rendszerét, hogy Hotz megoldása ne működhessék, de a vizsgálat még most is folyik, s ez bosszantotta fel az Anonymous szimpatizánsait.

A DDoS-támadások sorozata már április negyedikén elindult, és bár teljesen pontos információk nem állnak rendelkezésre, többször is részleges sikerrel is jártak, ugyanis több Sony-oldalt, köztük a playstation.com-ot is meg tudták bénítani hosszabb-rövidebb időre. Az is nagyon valószínű, hogy a „bosszúhadjárat” jelenleg is folyik.

A Sony a Prolexic nevű biztonsági céget bízta meg a támadások kivédésével, de magáról az akcióról nem kívántak részleteket elárulni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények