A harmadik Adatvédelmi Naphoz kapcsolódva a privátszférát erősítő technológiák népszerűsítését felvállaló PET Portál szakértők részvételével beszélgetést szervezett az adatvédelem, a magánélet-védelem („privacy”) magyarországi helyzetéről. E beszélgetés résztvevői voltak: Székely Iván társadalmi informatikus PET Portál képviseletében, Gulyás Gábor a PET Portál szerkesztője, Krasznay Csaba információbiztonsági szakértő, az IT Café képviseletében, Mikecz Dániel politológus, az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) részéről, valamint Galántai Zoltán jövőkutató. A beszélgetés teljes egészében megtekinthető és meghallgatható a PET Portálon, de az alábbiakban összefoglaljuk, hogy miről is esett szó.

Székely Iván bevezetőjében egy 2008-as felmérést idézett, amely azt mutatja, hogy az adatvédelem tekintetében óriási a fejlődés a „fejekben”. A felmérést az IPSOS készítette hét európai országban, s elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire vannak tisztában az emberek azzal, hogy az adataik veszélyben vannak, s mennyire törekednek arra, hogy az őket érintő adatbiztonságot javítsák. A kutatók több fontos kérdést is felvetettek: mennyire ismerik a megfigyelő-technológiákat az adott országban; mennyire bíznak abban, hogy a törvények megvédik őket a kormányzattal szemben; mennyit tudnak a magáncégek megfigyeléseiről, illetve mennyire hatékony az ez elleni védekezésük; mit tesznek az egyes emberek, hogy védjék magukat a megfigyelés ellen; véleményük szerint milyen sérelmek érik az embereket.

Aggasztó a magyarországi helyzet

A felmérés adatai szerint a legtöbb területen Magyarország igen rosszul áll: például sokan tudunk arról, hogy megfigyelnek bennünket, hogy megsértik a magánélethez való jogainkat, ám keveset teszünk ellene. A politikai villongások ellenére erős a történeti hagyomány: Magyarországon kiugróan nagy a bizalom a kormányban, illetve a magáncégekben mint adatkezelőben, vagyis erős a paternalista gondolkodás.

Az egyik igen figyelemre méltó eredmény talán az, hogy a magyarok döntő többsége egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy a személyes adatai kikerülnek egy weboldalra, emellett az internethasználók 69 százaléka elfogadja, hogy a cégek üzleti célokból profilírozzák őket. Emellett igen apatikusak is vagyunk, ugyanis arra a kérdésre, hogy mennyi beleszólásunk van az adataink kezelésébe, a magyarok adták a legpesszimistább válaszokat: mindössze 14 százalék gondolja úgy, hogy van beleszólása. Összességében lesújtó az összkép, hiszen említsük meg a leginkább megdöbbentő eredményt: a magyarok 97 százaléka(!) elfogadja a személyi igazolvány intézményét.

Mi lehet az alacsony szintű adattudatosság oka?

A beszélgetők a továbbiakban a fenti állapot okait próbálták megkeresni. Galántai Zoltán szerint annak, hogy mint emberek általában közömbösek vagyunk a PET-technológiák, illetve az adatvédelem iránt, elsősorban evolúciós magyarázata van: a modern ember még mindig olyan késztetésekkel és képességekkel rendelkezik, mint őskori elődei: a kődobálás, a fajfenntartás, a táplálékszerzés megy, ám a modern technológiákra még nem vagyunk felkészülve. Önmagától az ember nem hajlamos például a kézmosásra sem, s ugyanígy az adatvédelemre sem: ezek a viselkedési módok tanulási folyamatok, kényszerek, szokásrendszerek, előírások végeredményei.

Mikecz Dániel megemlítette, hogy a jobb eredményeket produkáló országokban például a terrorveszély, illetve annak megjelenése a közbeszédben volt az, ami növelte az adattudatosságot, ám nálunk ez nem történt meg. Mikeczet meglepte a kormányba mint adatkezelőbe vetett bizalom, ami az állampolgári aktivitás hiányára mutat rá.

Gulyás Gábor szerint tudatossá kell tenni az emberekben, hogy minden internetes oldalon adatokat szolgáltatnak ki magukról, vagyis védekeznünk kell a böngészési történet megismerése, a profilírozás ellen.

Krasznay Csaba úgy véli, hogy nincs olyan tömeges veszélyérzet magyar polgárok között, mint például az Egyesült Államokban; Magyarországon egyáltalán nincs igény adatvédelemre. Az emberek úgy gondolkodnak, hogy az állam majd úgyis megoldja ezeket az ügyeket, ráadásul a közigazgatás is ezt sugallja számukra. Mi, magyar polgárok nem olvassuk el az el apró betűs részeket, nincs adattudatosságunk.

Erdélyi Mónika mint büszke „Kis Testvér”

Székely Iván ehhez egy másik felmérésre hivatkozva hozzáfűzte, hogy az erősen megfigyelt, a „kukkoló társadalmak” rangsorában is rosszul állunk: mind az állam, mind a magáncégek meglehetősen gátlástalanul alkalmaznak megfigyelési technológiákat. [Nemrég az egyik tévécsatorna show-jának Mónika néven emlegetett háziasszonya büszkén emlegette egy interjúban, hogy azért olyan sikeres, mivel szépségszalonja teljesen be van kamerázva, s ő e kamerák képeit a neten keresztül a forgatások szüneteiben is figyelemmel kíséri, így az alkalmazottai igen „fegyelmezettek”.]

Krasznay Csaba ezek után megemlítette, hogy bár a szoftvereket, rendszereket megrendelő cégek félnek az adatvédelmi biztostól, illetve az adatvédelmi szabályok megsértésétől, így ennek a szellemében terveztetnek, vagyis a közelmúltig ezt tették, ám az utóbbi időben igyekeznek ezeket a korlátozásokat kijátszani.

Mikecz Dániel bízik a fiatalabb generációk tudatosságának növekedésében, ám mind Galántai Zoltán, mind Krasznay Csaba szkeptikusak ez ügyben: nem látják az egyéni, illetve csoportos adattudatosságra törekvés jeleit. Székely Iván szerint ez nem meglepő: óriási a nyomás az egyéneken, nem lehet elítélni őket; kevés a civil aktivista, roppan bonyolult a modern világ, ezért moderátorokra van szükség, vagyis a tudatosság mellett az automatizált védelem lehet a megfelelő irány (például a Prime projekt, vagy az IP-címet elrejtő alkalmazások).

Krasznay Csaba szerint jók a jelenlegi PET-megoldások, kiegészítők a böngészőhöz, ám még mindig nem elég egyszerűek a hétköznapi emberek számára. Ezzel Galántai Zoltán is egyetértett: „a mérnökök tévedése” néven ismert jelenségre hívta fel a figyelmet, mely szerint ha létrehoznak egy technológiát, az még messze nem garantálja, hogy majd használják is azt. Galántai szerint az egyetlen lehetséges megoldás: valamilyen rendszernek, szervezetnek kell átpasszolni a védelmi technológiák működtetését, mivel nem vagyunk motiváltak, nem vagyunk képesek magunk megoldani.