Gyorskeresés
Főszponzorunk
Az EU a kukába dobta az ACTA-t
A kereskedelmi bizottság ellene szavazott, így gyakorlatilag bizonyos, hogy a parlamenti szavazáson is elbukik az egyezmény.
Hirdetés
Az Európai Unió kereskedelmi bizottsága 19:12 arányú szavazással úgy döntött, hogy a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement – ACTA) jelenlegi formájában elfogadhatatlan, így szinte biztosra vehető, hogy az egyik legbefolyásosabb bizottság ajánlása alapján a július 4-én történő parlamenti szavazáson is hasonló eredmény születik.
A világszerte komoly tiltakozási hullámot kiváltó ACTA ratifikációs folyamata épp a tiltakozások nyomán szakadt meg, és az EU illetékes testületei akkor közölték, hogy felülvizsgálják az egyezményt, és júliusban szavaznak arról, hogy maga az unió elfogadja-e. Ennek következtében több, szintén még a ratifikáció előtt álló állam is úgy döntött, hogy kivárják az uniós álláspontot, mielőtt határoznának a szerződés befogadásáról.
A kereskedelmi bizottsági szavazás végeredményét minden bizonnyal komoly mértékben befolyásolta, hogy a testület egyik nagy tekintélyű tagja az a brit David Martin, aki a leghevesebb ACTA-ellenzők közé tartozik: „Ez nem egy olyan döntés, amelyik ellenzi szellemi tulajdon védelmét. Úgy hisszük, Európában szükség van a szellemi tulajdon védelmére, de az ACTA túlságosan homályosan megfogalmazott dokumentum” – nyilatkozott a szavazás után Martin, aki azt is elmondta, hogy az egyezmény sok fontos kérdést megválaszolatlanul hagy, például a szolgáltatók szerepét az internet szabályozásában, emellett a szövegben felvázolt szankciók a bizottság véleménye szerint aránytalanul súlyosak az elkövetett tettekhez képest. A testület emellett aggodalmasnak tartotta azokat a részeket is, melyek a felhasználók kriminalizálásának irányába mutatnak.
„Végül döntenünk kellett, hogy melyiknek kedvezünk inkább: a szellemi tulajdonjognak vagy a polgári szabadságjogoknak, és örömmel tölt el, hogy a szabadságjogok győzedelmeskedtek” – összegezte véleményét a határozatról Martin.
Ugyanakkor, hívja fel rá a figyelmet a BBC tudósítása, egy több mint 130 tagot számláló befolyásos iparági csoport erősen lobbizik azért, hogy az Európai Parlament ne szavazzon az ACTA-ról addig, amíg az EU Bírósága (Court of Justice of the European Union – CJEU) nem hozza nyilvánosságra véleményét, mivel szerintük létkérdés, hogy a globális feketepiac elleni küzdelemben legyen egy olyan eszközük, mint az ACTA.
Azóta történt
Már nem vizsgálja az ACTA-t az Európai Bíróság
Uniós bloggertalálkozó lesz Brüsszelben
A PayPal megfektetheti a tárhelyszolgáltatásokat
Az EU szétcsap a közös jogkezelők között
Itt a vége: az EU parlamentje elutasította a kalózellenes megállapodást
Kötelező lesz az automatikus vészhívó az autókban 2015-től
Aki nem tud arabusul, még lehet Anonymous
Előzmények
Az EU orwelli bűnmegelőzési projektje ellen tiltakozik az Anonymous
Milliószámra töröl linkeket a Google a jogtulajdonosok kérésére
A fogyasztó a király, és nem a kiadó, nem a jogkezelő, nem a szolgáltató
Az Európai Bíróság vizsgálja az ACTA jogszerűségét
-
ACTA: az olvasó kérdez, a szakértő válaszol
A hamisítás elleni egyezmény ellen Magyarországon is tiltakoztak. Az ellenzők körében felvetődő kérdéseket válaszolják meg mindkét oldal képviselői.
Értelmetlenek az ACTA-ellenes tüntetések
Hirdetés
Percről percre
Quantum Break - Bejelentés, trailer
Vadiúj játékot várhatunk a Max Payne készítőitől.
Forza 5 - Érkezik a sorozat folytatása Xbox ONE-ra
A sokak által szeretett széria folytatódik.
Ubisoft - A Watch_Dogs és az Assassin's Creed 4 is érkezik Xbox ONE-ra
A Ubisoft is megerősítette, hogy két legújabb j...
Battlefield 4 - Xbox ONE-ra is érkezik
Az EA megerősítette, hogy a Battlefield legújab...
Steven Spielberg és az élőszereplős Halo sorozat
Kellemes meglepetést okozott Spielberg és a Mic...
Jön a Microsoft Xbox One
A redmondi óriáscég a játékok mellett az interaktív szórakoztatásra is komoly hangsúlyt fektet.
Xbox ONE - Bejelentés
Ma este 7 órakor bemutatkozott a Microsoft új konzolja, amely az Xbox ONE nevet kapta.
eGPU külső videokártya #2
Cikksorozatom eme részében írom le, miként építettem meg a külső videokártya házikóját



