Gyorskeresés
Főszponzorunk
A Microsoft fizet a keresője használatáért
A Microsoft a vállalati ügyfeleket akarja elcsábítani a versenytársaktól.

Forrás: batellemedia.com
Steve Ballmer a Stanfordon tartott előadásában is utalt rá, s a Microsoft pénteken hivatalosan is megerősítette azt a korábbi értesülést, hogy fizetni fognak azoknak vállalati ügyfeleknek, akik alkalmazottaiktól a Live Search használatát követelik meg.
A Microsoft Windows Live projektjének szóvivője, Whitney Burk közleményben adott arról tájékoztatást, hogy a szoftvercég kísérleti jelleggel elindít egy programot, melynek keretében azon vállalati ügyfeleket, akik a Live Search használata mellett döntenek, különféle szolgáltatásokkal és képzésekkel kívánják támogatni. A Microsoft Service Credits for Web Search elnevezésű kezdeményezés résztvevői ingyenes szolgáltatásokat kaphatnak vagy a gyűjtött krediteket beválthatják egyéb termékekre, képzésekre. A csatlakozók a bejelentkezéskor 25 ezer dollárnyi, plusz számítógépenként és évenként, a szolgáltatás használatának gyakoriságától függően 2–10 dollárnyi kreditet kapnak. John Batelle szakíró szerint a dolog akár működhet is, ám könnyen visszafelé sülhet el, hiszen nagy ellenállást válthat ki azokon a munkahelyeken, ahol az eddigi gyakorlattal ellentétben ezek után főnöki utasításra kell majd böngészőt, illetve keresőoldalt váltani.

Forrás: batellemedia.com
A Microsoft tavaly már megpróbálkozott hasonló akcióval, amikor a felhasználókat ajándékokkal igyekeztek keresőoldalukra csábítani. De ez nem vezetett sikerre, ezért is indíthatták ezt az új akciót, hiszen a keresők piacát a Nielsen/NetRatings felmérése szerint abszolút módon uralja a Google (több mint 50%), utána a Yahoo következik (közel 24%), s ugyanitt a Microsoft csak 8 százalékot ér el.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.





