Gyorskeresés
Főszponzorunk
A Facebook tagadja, hogy hibázott volna
A cég álláspontja szerint a felhasználók nem veszik figyelembe a láthatóság és az adatvédelmi jogsértés közötti fogalmi különbségeket.
Hirdetés
Nem sértettek személyes adatokat érintő jogokat, pusztán az információk láthatóságán változtattak – válaszolta Jaime Schopflin, a Facebook szóvivője a The New York Times kérdésére: a saját doménnel ellátott e-mail címek létrehozásának és azok láthatóvá tételének legális mivoltáról kérdezte a szerkesztő a vállalatot. A Facebook képviselője kijelentette, hogy mindössze egy értelmezési problémáról van szó, az adatvédelmi kérdések és a személyes információk láthatóvá tétele két teljesen más kontextusba esnek. A kék vállalat szerint ez a válasz elfogadható, ám sem a felhasználók, sem pedig a lap által megkérdezett nyelvész, Jesse Sheidlower nem fogadják el.
Az Oxford English Dictionary egyik szerkesztőjének az a véleménye, hogy az, hogy a cég energiát fektetett abba, hogy ezt a két fogalmat elkülönítse, rosszabb, mintha a szemantikával játszottak volna: „Mindössze egy másik nevet adtak egy olyan dolognak, aminek igenis köze van az adatvédelemhez. Példának okáért, ha valakiről közzéteszünk egy fotót, amin meztelen, az lehet egy erkölcsi és egy személyiségi jogokba ütköző kérdés is – még a Facebook sem gondolhatja komolyan, hogy amit csinált, az nem vet fel semmilyen adatvédelmi problémát". A New York Times munkatársa a Facebook szavakkal történő játékát az Egyesült Államok volt elnökének, Bill Clintonnak a szexbotránya utáni nyilatkozatával hasonlította össze, aki hasonló módon, a szavak játékával próbált kibújni a felelősség alól.
Azóta történt
Másolásvédelemmel látja el fotóinkat a Facebook, ha kérjük
Hamarosan mindenkinél durran a Timeline
Értéktelenné teszik a reklámokat az ál-lájkolók
A Facebook átlépte a Rubicont: megtudhatod, ki nézett meg egy bejegyzést
Egy hiba miatt kerültek mobilra a facebook.com-os email címek
A telefonunkat sem hagyja békén a Facebook
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Bajnokok Ligája döntő 3D-ben
Minden UPC előfizető számára adott a lehetőség,...
Toukiden - Videók és képek
Friss képeket és trailereket kaptunk az Omega F...
Valhalla Knights 3 - Trailer
Friss trailer érkezett a Vita exkluzív játékból.
A második Okostelefon Akadémián a helyszolgáltatásoké lesz a főszerep
Csütörtök este nyitja kapuit a második Okostele...
Mi lehet vajon a Halo Bootcamp?
Érdekes cím tűnt fel a korai korbesorolási hiva...
HAF XM Minimal Mod
Úgy gondoltam, hogy ha már gépet rakok össze, akkor az legyen a szoba dísze, és ne kelljen eldugni.
Hardverválogatás május végén
Akciós SSD-ket, házakat, egereket, tableteket és sok más érdekességet gyűjtöttünk csokorba.
Heti szemle
"Lustaság fél egészség" - tartja a mondás. Most ehhez az "egészséges" életmódhoz is adunk tippeket.



