Problem?

Egy dolog biztos: 2011 az okostelefonok és a táblagépek éve volt. Az IT cafén rengeteg statisztikai adatot közültünk arról, hogy egyes cégek milyen sok készüléket értékesítettek, mennyire pörögnek az online alkalmazásboltok, és ezzel párhuzamosan hogyan csökkennek a klasszikus PC-eladások. Meg persze arról is sokat tudhatnak a tisztelt olvasók, hogy egyre több honfitársunk lát lehetőséget a mobilos alkalmazásfejlesztésben, sok-sok egyetemista és főiskolás próbál a különféle platformokat használó készülékeken keresztül keresethez jutni.

És miért ne tennék? Az alkalmazások a dömpingnek köszönhetően teljesen más értelmet kaptak, mint amilyennel pár évvel ezelőttig rendelkeztek. Ma egy app nem a Microsoft Office-t jelenti, hanem az Angry Birdsöt, egy olcsó, okostelefonra vagy táblagépre letölthető valamit, ahol a fejlesztőknek elvileg csak a fejlesztéssel kell foglalkozniuk, hiszen a terjesztésre használt felület az online alkalmazásbolt segítségével biztosított. Ahogy a reklám is, gondolják sokan, a fejekben tehát végeredményként az van, hogy fejlesztőként elég létrehozni egy valamilyen okból kelendő alkalmazást, majd várni a dagadó csekkeket. Ugyanakkor nem nehéz rájönni, hogy ez nagyjából annyira romantikus elképzelés, mint az ötös lottó főnyereményének elvitelére alapozni egy komplett életet. De érthető, hogy a fiatalok egy része miért nem gondolkodik reálisan ezekkel a dolgokkal kapcsolatban: azért, mert van egy elég nagy csoport, amelyiknek ez nem érdeke.

Startup-rendezvény? Nem feltétlenül így.

Amennyire szólt a tavalyi év az okostelefonokról és a táblagépekről, annyira szólt a startup-rendezvényekről is. Rengetegen tevékenykednek ebben a műfajban, pár üdítő kivételtől eltekintve teljesen ugyanaz a sémájuk is. Adott pár rendezvény, ahova a fejlesztők, grafikusok, ötletgazdák, kezdő marketingesek nem feltétlenül vakítóan sok pénzért, de azért alapvetően több ezer forintért mehetnek be. Hogy mit kapnak, az már egy másik kérdés, de többnyire a következőket:

• Lehetőséget arra, hogy más fejlesztőkkel/ötletgazdákkal/grafikusokkal megismerkedjenek.
• Ha van egy többé-kevésbé kész termékük, akkor lehetőséget arra, hogy azt kockázati tőkével rendelkező befektetőknek bemutassák, akik a megfelelő üzleti lehetőség esetén elvileg felkarolják a szellemi szerzőket, és mindenki boldog.

Az előbbi egy teljesen jó dolog, hiszen a kapcsolatokra és a visszajelzésekre mindig szükség van. Az viszont egy másik kérdés, hogy a közösség miért nem képes saját magának megszervezni egy-egy ilyen találkozót, hiszen felesleges dolog azért fizetni öt-hatezer forintot, amit ingyen is meg lehetne kapni. Persze vannak üdítő kivételek, olyan események, amelyekre ingyenesen be lehet jutni, de tapasztalataink szerint azért ezeken sem minden tökéletes, inkább vannak az előadásokra, mint a kapcsolatteremtésre kihegyezve. Utóbbi viszont egy röhej: miért kellene egy tehetséges fejlesztőnek a témához sok esetben egyáltalán nem értő befektetők előtt prezentálnia azt, hogy mit szeretne csinálni? Főleg úgy, hogy a fejlesztői véna megléte esetén általában nagyobb az esély, hogy az illető nem a szavak mestere, és nem rendelkezik olyan színpadi képességekkel, mint egy befutott showman. De a nagy kérdés mégsem ez, hanem az, hogy mit kaphat egy egyetemista egy kocázatitőke-befektetőtől?

Pénzt, de nem azt kéne

A pénz egy nagyon jó hívószó. Sok startup-rendezvényen divat, hogy a szervezők elővesznek egy papíron már befutott fejlesztőt, aki anno „húsz forintért” eladta az ötletét egy befektetőnek, azóta a saját ötletén dolgozik alkalmazottként, és lám, most egészen jól keres. Ez persze nagyon ki van csavarva, azonban tényleg nem ritka, hogy előhúznak valakit azoknak az embereknek az egyébként szerény létszámú csoportjából, akik tényleg befutottak az alkalmazásukkal. Meg persze lehet mondani, hogy az iOS-en igen népszerű Doodle Jump fejlesztője 2 millió dollár fölött keresett az ötletével, a nagy átlag azonban nem ez. Sok olyan emberrel beszéltem, akik rendszeresen járnak kezdőknek szóló rendezvényekre, amikor pedig megkérdeztem, hogy kit tudnának mondani, akinek bejött az élet, akkor mindig az a válasz jött, hogy valaki volt, de nem emlékszem pontosan.

És nyilván nem az ötletekkel, hanem a rendszerrel van a gond. Nem kell ugyanis géniusznak lenni ahhoz, hogy az ember ki tudja számolni, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy alkalmazása pénzügyileg is sikert hozzon számára. Vegyük példának az Apple plaformját, az iPhone/iPod/iPad-alkalmazásokat. Az itteni modell ugye az, hogy a szoftvereket előre behatárolt ársávokban lehet elhelyezni, a pénznek pedig 70 százalékát tarthatják meg a fejlesztők. A pár ember által készített cuccok nyilván az 0,79/1,59/2,39 eurós árszegmensben tudnak versenyezni, ami azt jelenti, hogy letöltésenként 170/330/500 forint üti a fejlesztő markát. Hogy ez sok vagy kevés, az nyilván attól függ, hogy hány ember hány munkaórát ölt a szoftver elkészítésébe, de látni kell, hogy a legolcsóbb szoftverkategóriában számolva nagyjából 6000 letöltésre van szükség ahhoz, hogy az egymillió forintos árbevételi álomhatár összejöjjön.

6000 letöltést fizetős alkalmazással pedig gyakorlatilag lehetetlen elérni Magyarországon. A friss statisztikák szerint itthon 1-1,4 millió okostelefont használnak, de ezek között nyilván nagy számban találni olyan régi symbianos modelleket, melyeknél az alkalmazásletöltési hajlandóság elég halvány. Meg úgy általában is az, de ezt egy fejlesztőnek fel kellene tudni mérni, nem a csodára kellene várni. Ha körbenézünk ismerőseink között, láthatjuk, hogy az okostelefonok jelentős részére nemhogy fizetős alkalmazásokat nem töltenek le, de még mobilinternet-előfizetésük sincs. Üssünk a hasunkra, és mondjuk azt, hogy minden 10. okostelefon-tulajdonos hajlandó fizetős cuccot letölteni, amiből látszik, hogy a szoftverünknek 60 000 emberhez kellene eljutnia ahhoz, hogy pénzünknél legyünk, de csak abban az esetben, ha mindegyikük ugyanazzal a platformmal rendelkezik (jelen esetben iPhone-nal), és a cuccunk annyira jó, hogy szó szerint minden embernek kell. És most kiforgattuk az egész képet; a valóság az, hogy 6000 letöltést egy kis projekt akkor sem tud elérni, ha kettészakad, mert ehhez a számhoz az kellene, hogy itthon minden egyes emberhez eljusson az alkalmazás híre. Magyarul éjjel-nappal a televízióban kellene futnia a reklámnak.

Persze vannak kivételek: az 1,59 eurós Parkolás appnak például az Appleblog egyik bejegyzése szerint 15 000 aktív felhasználója van. De nem szabad, hogy ebből az egy példából induljon ki az, aki alkalmazásfejlesztésbe fog; zsebekben nem akarunk túrkálni, de azt is látni kell, hogy ha 15 000 ember a mostani áron vette meg a szoftvert, akkor a fejlesztők 5 millió forinttal voltak gazdagabbak adózás előtt. Ami nyilván sok pénz, de házat Budapest környékén nem igazán lehet belőle venni.

Vannak szabályok

Marad a külföld, itt azonban a legtöbb magyar kezdő nem tud labdába rúgni, ismét csak azért, mert nem gondolkodik. A fentiekből ugye kiderült, hogy egy korrekt letöltési számhoz sok emberhez el kell jutnia az üzenetnek, hiszen az alkalmazásboltok önmagukban nem jelentenek reklámfelületet, attól még senki sem fog tudni a szoftverünkről, hogy az ott van a boltban. A reklámozáshoz a sajtóra és a közösségre van szükség, az alkalmazás megszületését és a fejlesztések újdonságait is el kell küldeni a témával foglalkozó blogoknak, szaklapoknak. Most egy picit magam ellen beszélek, hiszen az én levelesládám is tele van új szoftverekről és fejlesztésekről szóló levelekkel, de ettől még biztos, hogy száz újságból lesz pár, amelyik ki fogja rakni a hírt. Persze itt is ésszel kell csinálni a dolgokat, az IT café címlapjára egy abakuszalkalmazással senki nem számíthat, ellenben biztosan van olyan androidos blog, ahol az efféle tartalom elfér.

Mielőtt azonban az egyszeri fejlesztő nekiáll a levelek megírásának, magán a fejlesztésen is el kell, hogy gondolkozzon. Sok a mellébeszélés a projektmenedzsmentben, de minden vállalható szakirodalom kimondja, hogy a termékfejlesztéssel kis lépésekben kell haladni. Mindez esetünkben hatványozottan igaz, ha van egy ötlet, akkor ki kell rakni a boltba az első normálisan működő változatot, melyből ugyan még rengeteg funkció hiányzik, de az igények felmérésére tökéletes. Ha van visszajelzés, jönnek a fejlesztéssel kapcsolatos kérések, akkor kell foglalkozni a dologgal, de több hónapnyi munkaórát első körben tilos beleölni bármibe csak azért, mert a haverok szerint jó az ötlet. Nem a haverok fogják megvenni a terméket, hanem a piac, ráadásul a haverok nem is értenek a dologhoz, akármennyire szeretnek minket. A kritikát pedig már az ötletelési stádiumban is minden fejlesztőnek/ötletgazdának el kell tudnia viselni.

És itt még nincs vége, eljutottunk az olyan dolgokig, melyekre sok magyar fejlesztő nem gondol. Ez pedig az ergonómia és a külalak. Magyarországon lehet sikereket elérni egy olyan szoftverrel, mely ugyan kevésbé igényesen néz ki, de hasznos funkciót nyújt és nincs párja, külföldön azonban labdába sem fog rúgni egy olyan fejlesztés, melynek használata nehézkes, a felhasználói felület pedig ronda. Elég megnézni például azt, hogy az Android Marketen jelenleg milyen kiadványok (mondjuk gyerekkönyvek) vannak fent: pocsék rondák. Egy fejlesztő nyilván ért valamennyire a Photoshophoz, de a grafikusoké egy másik szakma, a felülettervezőké pedig egy harmadik; ha komoly sikerre vágyunk, semelyik láncszemet nem lehet kihagyni a sorból. Tényleg nem.

Ahogy a saját weblap is kötelező azok szerint, akik tényleg sikeresek ebben az egészben: sokat dob a fejlesztő megítélésén, ha igényes honlappal rendelkezik. Ezen kívül pedig a nyelvtudás az, ahol sokan elhasalnak. Hiába van valakinek egy középfokú C-típusú angol nyelvvizsgája, nem biztos, hogy olyan választékosan tudja kitölteni az alkalmazásboltok megfelelő mezőit, mint egy tényleges tudással rendelkező valaki. Ha pedig már a címben is nyelvtani problémák vannak, akkor nem valószínű, hogy emberek millió fogják letölteni a szoftvert.

Egy vállalakozástól nem leszünk gazdagok

Ehhez jön hozzá a részben a startup-rendezvények, részben az egész ország által sugárzott mentalitás: vállalkozni kell. Mert tudjuk, hogy a vállalkozók BMW-vel járnak és a minimálbéres bejelentés következtében még a gyerekük is ingyen eszik a menzán, de ez egyrészt általánosítás, másrészt nem önmagában azért van, mert az illető vállalkozó, hanem azért, mert sok megrendelése van (és jól ismeri az adószabályokat). Egy kezdő fejlesztőnek egy kft. megalapítása fölösleges macera, önmagának a csőbe húzása: van egyrészt egy félmillió forintos kötelező tőke, további több tízezres költség, meg a könyvelő húsz-harmincezres havi díja. Ráadásul cégként az alkalmazásboltokba is nehezebb beregisztrálni, mint magánszemélyként. A vicc pedig az, hogy egy alkalmazás feltöltéséhez nem kell cég, még csak egyéni vállalkozói sem, csupán az, hogy az adóbevallásban a megfelelő mezőbe írjuk be azt a pénzt, amit a szoftverek eladása után kerestünk.

Céget akkor kell csinálni, ha ömlenek a megrendelések és számlaképesnek kell lennünk. Sok fiatal gondolja azt, hogy egy kft.-vel majd könnyebb lesz az élet, de ez nincs így.

Jó startup-rendezvény? Alkalmazásbolt? Igen és igen.

Kezdőket támogató rendezvényekre ettől függetlenül szükség lenne. Ingyenesekre és olyanokra, melyek oktatják a fiatalságot. Mert ahogy sok más helyen, itt is az edukáció a lényeg, például az, hogy valaki elmondja a kezdőknek azokat a dolgokat, amiket most én is próbálok elmondani. Azt, hogy ésszel kell haladni, nem szabad túlságosan előreszaladni, igényességre kell törekedni. De ezt kevesen mondják, inkább arra hegyeződik ki a kommunikáció, hogy mindenkinek startup-rendezvényekre kell járnia, mert ez az egyenes út a mennyországba. Valószínűleg felteszem az ide lőjjetek feliratot a fejemre, de kimondom: sok startup-konferencia csak azért létezik, mert némi pénzt zsebre lehet rakni abból, ha pár száz ember megvásárolja a pár ezer forintos belépődíjakat, meg egy-egy cég embere eljön és jó pénzért előad a fiataloknak. Ezek a rendezvények azonban nem adnak semmi olyat, amit máshonnan ne lehetne ingyenesen beszerezni. Na jó, talán mégis, sok helyen ugyanis ingyenes irodahasználati lehetőséget kapnak a legjobb projektek gazdái, de erre inkább csak extraként szabad tekinteni: attól még senki nem lesz sikeres üzletember, hogy van egy szobája egy irodaépületben. Még ha nyilvánvalóan menő is egy húszévesekből álló csapatnak az ilyesmi.

Zárszóként azt mondhatom, hogy a legfontosabb azt tudni, hogy ezt az egészet miért csinálja az ember. Azért nem szabad mobilos alkalmazásfejlesztésbe vágni, mert tízmilliós hasznot várunk, de sok dologra így is kiváló lehetőséget adnak az alkalmazásboltok és a fejlesztés. Ha valaki otthonosan mozog a mobilappok világában, akkor piacképes tudásra tehet szert, amivel el is tud helyezkedni az egyébként viszonylag zsúfolt piacon; egy jó fejlesztő egy nagy cégnél pedig jól keres. Ha pedig valaki tehetséges és még marketingeli is magát, akkor meg fogja találni egy munka. Hazánk egyik legsikeresebb fejlesztője, aki több százezer ingyenes és több ezer fizetős letöltéssel rendelkezik, csak ennyit mondott az eset kapcsán: „Nekem azért volt jó lehetőség az App Store, mert sosem kellett munkára jelentkeznem. Mindig engem találtak meg.”

Bodnár Csaba