Jogképes-e a robotprosti?
Robotok és jogok
Ez az a terület, ahol a legtöbb félreértéssel, félremagyarázással vagy átgondolatlan érveléssel találkozunk.
Először is: ameddig az ember nem lesz képes egy a sajátjával megegyező vagy attól eltérő értelmes lényt létrehozni – s erre vajmi kevés esély van –, addig a gépi teremtmények jogairól nem érdemes beszélni, a meglóduló fantázia kevés kapcsolatban van a realitásokkal.
Másodszor pedig: lehetséges a gépekkel kapcsolatos jogi szabályozásról, sőt, az eddigiektől eltérő új jogokról is beszélni, de ezek mind az emberi jog, az emberi társadalom részei. Ez utóbbiakra már valóban van is példa, s feltehetően lesz még több is.
A legtöbbet emlegetett szabályozás Dél-Koreából ered, érdemes ezt közelebbről megnézni. A dél-koreai kormány egy etikai kódex kidolgozásába kezdett, mely az emberek és robotok jövőbeli interakciójának irányelveit igyekszik megfogalmazni mind a gyártói, mind a felhasználói oldal számára. A kidolgozandó Robotetikai Karta (Robot Ethics Charter) elsősorban jogi és társadalompolitikai kérdéseket tárgyal, így többek közt kitér az ember és robot közti érintkezéstől való pszichológiai függőség kialakulására, a robotok által tárolt adatok védelmére, a szerkezetek azonosításának és nyomon követésének problémájára, illetve illegális használatuk megelőzésére. Helyesen állapítják meg az elemzők, hogy Dél-Korea társadalma rohamosan öregszik, s a dél-koreai kormány azzal számol, hogy a kieső munkaerőt, illetve a fiatalok egy részét robotok fogják majd pótolni. (A dél-koreai társadalomban már most is igen magas azok aránya, akik valamilyen háztartási robotot alkalmaznak otthonukban.) Mint azonban már rég kiderült, a zseniális Isaac Asimov törvényei a valóságban nem működőképesek (például: a hadsereg ugyan az embernek engedelmeskedő és önmagát is megvédő robotokat fejleszt, ám azokat éppen az ember ellen kívánja felhasználni; lásd a dél-koreai határ gyilkos határőr robotjait), s ezért – Asimov irányelveit is figyelembe véve – elkezdtek egy új kódexet kidolgozni.
Azt a problémát most nem érinteném, hogy az önmagukat tökéletesítő robotok (ilyenekre már van példa) lassanként „érzelmekkel” is rendelkeznek egyesek reményei szerint, de az igenis fontos kérdés, hogy egy ilyen látszólagos önállósággal rendelkező robot esetében kit terhel a felelősség, ha tevékenysége következtében megsérül vagy meghal egy ember. S ott van még a jövőben valószínűleg leginkább égető kérdés: a szexrobotok helyzete.
Térjünk is rá erre, s egyúttal vissza David Levy téziseihez. De előtte nézzék meg az alábbi műhelyfelvételt! (Bejelentkezés szükséges, mivel korhatáros videóról van szó.)
Szex a robotokkal
Levy és mások jóslata a közeljövőt jelöli meg az ember-robot szex és kapcsolat eljövetelének. Valójában ez pesszimista várakozás, ha a dolgot úgy vizsgálom, hogy gép és ember közötti szexuális interaktus – sőt, főképp érzelmi kapcsolat – létezik-e már. Van. S nem is kevés embert érint.
Ha mindazt végigtekintjük, amit az előbbiekben tárgyaltunk, akkor jól látható, hogy az ember számára alkalmas szexrobot előállításának semmi akadálya, azt a szimulációt, amely azok számára, akik igényelnének egy ilyen „párt”, elő lehet állítani, mindössze a piaci keresleten múlik a dolog.
A pornó-, illetve a szexuális segédeszközök ipara eddig elsősorban a műpárok (legyenek azok nőneműek vagy férfias jegyekkel rendelkezők – bár azért elsősorban a férfiak igényeit szolgálják ki…) külsejének tökletesítésére koncentrált: így jöttek létre a ma már elképesztő élethűségű Realdollok. Ám a technológia és a vásárlók igénye ezt az ipart is tolja tovább. Ilyen esemény volt például a világhírre szert tett nürnbergi repülőgép-szerelő, Michael Harriman esete, akit talán nevezhetünk egy új világ első alkotójának is. Műve – a távirányítható Andy baba – nem csupán szilikonból épül fel. A „bőre” alatt található gépezet még a szívverést és lélegzést is utánozza (orrán-száján szuszog), riszálja a csípőjét. A borsos árú műpartner „szívverése orgazmus közben” felgyorsul, a belső fűtőelemeknek köszönhetően testhőmérséklete emelkedik, ugyanakkor a lábfeje – a valósághű imitáció végett – hűvös marad. Van csiklója, G-pontja, és alkalmas orális szexre is.
Nos, bár Andyt tartják – s nem kevés joggal – az első szexrobotnak, azért egy ilyen szerkezet megalkotása technológiailag ma már egyáltalán nem okoz problémát. Létezik egy szellemes honlap, ahol a készítő az összgyűjtött információk alapján valójában megad egy összeállítási utasítást, amely alapján egy szexszimulákrumot, egy a mai technológia által adott lehetőségek alapján elkészített „szexrobotot” össze lehetne állítani. S ne kétkedjünk benne: nemsokára egyre-másra megjelennek ezek a „robotok” – ha a piac igényli, egyre nagyobb számban. S ha azt nézem, hogy az 5 ezer dollárnál induló Realdollok piaca – már amennyit erről tudni lehet – nem pang, sőt, akkor azt lehet mondani, hogy a robbanásra nem kell már sokat várni. Igen, azt mondhatom, hogy David Levy nem beszél a levegőbe. Hogy legyenek olyan embert imitáló, emberszerű szerkezetek, amelyek szexuális segédeszközként kiszolgálják az igénylőket, az nem a jövő, hanem a jelen. S hogy milyen kapcsolat fűzi tulajdonosukat ezekhez az eszközökhöz? Egyrészt kiváló Levy példája a tamagocsiról (ha még emlékeznek rá: most is ott van a tamagocsitemető Dunaszekcsőn, ahol megtört szívű gyerekek – és nem csak gyerekek – helyezték el „halott” játékaikat).
Másrészt. Másrészt nézzék meg az alábbi kiváló angol dokumentumfilmet, mely a Realdolljaikkal együtt élő férfiakról szól. Aztán vegyenek egy nagy levegőt… [Az eredeti cikk megírása óta a linkelt videó elérhetetlenné vált, ezért most, 2020-ban egy másik hasonlóval pótoltam.]
Dajkó Pál
