Gyorskeresés
Főszponzorunk
Mi a Creative Commons? Amit kihoznak
A magyar CC-közösség válasza a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület vitaanyagára.
Mi a Creative Commons?
Nemrégiben itt, az IT.news oldalain adtunk helyet a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület (MIE) vitaanyagának, melyben az egyesület részletesen kifejtette álláspontját a Creative Commons (CC) közösségének törekvéseivel kapcsolatban. A vitaindítóra nemrégiben reagált a magyar CC-közösség, s most az ő érveiket tesszük közzé. Mindkét írás egy olyan párbeszéd kezdetét jelezheti, amelynek folyamán értelmes disputa alakulhat ki egy igen fontos probléma megtárgyalása kapcsán. Mint a MIE anyagából kiderül, a szervezet a hagyományos őszi szakmai konferenciája keretében novemberben kerekasztal-beszélgetést szervez a Creative Commons koncepciójának képviselőivel. E két vitázó írás reményeink szerint segíti a minél alaposabb felkészülést erre a találkozóra, s emellett lehetőséget ad az érvek minél szélesebb körű megismertetésére. Az Olvasó ír rovatunkba továbbra is várjuk az érdemi hozzászólásokat, hogy a problémát minél több szempontból járhassuk körül.
Az alábbiakban tehát a magyar CC-közösség nevében megszólaló Bodó Balázs téziseit olvashatják.
***
Örömmel látjuk, hogy a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület foglalkozni kezdett a Creative Commonsszal. Őszintén reméljük, hogy ez a vitaanyag az első mondat egy olyan párbeszédben, melyben minél többen: szerzők, kiadók, felhasználók, remixerek, rádiók és más médiumok is hallatják majd a hangjukat.
Mi is az a Creative Commons?
A Creative Commons a szövegek, képek, zenék, filmek világában ugyanaz, mint a GPL és az LGPL a szoftveres világban: egy, az adott műhöz a szerző által csatolt felhasználási engedély, melyből a felhasználó számára kiderül, hogy mi az, amit megtehet, és mi az, amit nem tehet meg a szóban forgó alkotással.
A Creative Commons engedélyeinek (vagy licenceinek) története az USA-ban, pontosabban a Szilícium-völgyben kezdődött; s részben ugyanazok az emberek állnak mögötte, mint a GPL-mozgalom mögött is. A cél is hasonló: olyan könnyen (akár copy/paste módon is) használható jogi engedélyekre van szükség, amelyek a kultúra világában képesek megismételni a szabad szoftveres mozgalom hihetetlen sikerét. Min alapult ez a siker? Azon, hogy szerzők (programozók) sorának volt lehetősége arra, hogy az elődei által készített alkotásokat könnyebben megtekinthesse, tanulmányozhassa, átalakíthassa, jobbíthassa, majd az eredményt újra feltehesse az internetre.
A Creative Commons licencei pontosan ezt a lehetőséget teszik könnyen elérhetővé a szoftveres világon túl is. Minden szerzőnek, aki publikált már akár egyetlen cikket, fényképet vagy fórumhozzászólást is a weben, a CC licencek használatával lehetősége van arra, hogy engedélyezze a művek nem kereskedelmi célú felhasználását, s emellett megtiltsa vagy engedélyezze a kereskedelmi felhasználást, engedélyezze vagy megtiltsa az átdolgozást (fordítást, megzenésítést, stb.).
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
Világméretű akció a DRM ellen
Gyártók tiltakoznak a szerzői jogdíjak ellen
A DRM veszélyezteti a kultúrát, a kutatást és az oktatást
Ingyenes zeneletöltés a Creative Commons segítségével
Copyrightra márpedig szükség van
-
A Creative Commons NEM alternatíva
A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület vitaanyaga a Creative Commons koncepciójáról.
Legfőbb ellenségünk: a copyright
-
Díjazott másolatok
Hazánkban és Európában is vita folyik a magáncélú kópiák miatt adathordozókra és készülékekre kivetett szerzői jogdíjról.
-
Te véded, én másolom
Másolásvédelem: imádjuk utálni. Összeállításunkban ezúttal jogi szempontból vizsgáltuk a DRM- megoldásokat.
-
Fájlmegosztók kiáltványa
Reagálva a magyar zenészek kiáltványára a fájlmegosztók is pontokba gyűjtötték álláspontjukat.
-
Rugalmas jogok
Hazánk is csatlakozott a Creative Commons mozgalomhoz.
-
Asztali beszélgetések: a szerzői jogról
A Hacktivity 2005 konferencián a jogvédők és a fogyasztók képviselői találkoztak.
-
Fájlcsere - múlt és jövő
Túl a Grokster-peren, a kérdés adja magát: hogyan fogunk a jövőben fájlokat cserélni? Ugyanúgy, mint eddig.
-
A MACI felveszi a kesztyűt
Megalakult a fájlcserélők érdekeit védő civil szervezet is. Interjú Leskó Norberttel, a kezdeményezés vezetőjével.
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





