A sztori

A legvidámabb barakk

A gyűjteménynek viszontagságos a története. Kezdetben, az 1970-es években az állami vállalatok által leselejtezett gépeket a Mol jogelődjének számító Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt algyői barakkjaiban tárolták. Mint később kiderült: ez volt az aranykor, mert őrzött, fűtött, vécével, zuhanyzóval felszerelt létesítményben azóta legfeljebb átmenetileg lakott a múzeumi besorolást csak két évvel ezelőtt megkapó kollekció. A rendszerváltás közeledtével azonban egyre kisebb helyre szorult vissza az egyre bővülő géppark, és a tárolás körülményei is egyre mostohábbá váltak.

Az újonnan felajánlott hardvereknek a szűkebb barakkokban már nem volt hely, egy részüket átmenetileg Budapesten és Cegléden tárolták. Egy rövid nyíregyházi kényszertartózkodás után a gyűjteményt végül, a 90-es évek második felében – az akkori oktatási miniszter közbenjárására – befogadta a Szegedi Egyetem, melynek használton kívüli raktáraiban romlott az állaga éveken át. Az intézmény aztán 2002-ben felajánlotta a tulajdonába került öthalmi egykori szovjet laktanya sorsára hagyott, négyszintes épületét, melyben esély nyílt a számítógépek kiállítására is.

Muszka Dániel és a logikai gép (katt a galériához!)

A kiállítás fokozatosan terjeszkedett felfelé a négy emeleten, ma három szintet foglal el, Muszka Dániel azonban már egy ideje a negyedik meghódításán dolgozik. Nincs könnyű dolga, mert a zárószint reménytelenül beázik, faláról mint a rétestészta hártyákban foszlanak a mészrétegek, de ő – bár a hetvenes éveinek végét tapossa – fáradhatatlannak látszik. Talán most kicsit lassíthat. Úgy tűnik ugyanis, hogy a múzeum végre a gyűjtemény színvonalához méltó helyre költözik, a Szeged belvárosában 1,9 milliárd forintos beruházással felépíteni tervezett, egyelőre Szeged Agóra Pólus néven emlegetett tudományos ismeretterjesztő központba. A jelenlegi elképzelések szerint az új épület – melynek egy részét foglalja csak el a hardverkiállítás – 2011 júniusában készül el.

Happy end...

Miközben az új helyszínre tervezett forgózsámolyokat és vitrineket mutatja, Muszka bevallja: természetesen nagyon örül annak, hogy a cirka 35 évnyi csavargás után a gyűjtemény végre révbe ér, de az egyik szeme csak sír. „Én annyit takarítottam, annyit meszeltem, annyit szereltem ezt az épületet, hogy közben kicsit beleszerettem” – mondja. Annak idején, amikor még levegőben lógott a múzeum sorsa, kért árajánlatot az egyébként statikailag a célra megfelelő ingatlan felújítására, de a 230 millió plusz áfás projektből nem lett semmi.

Ősszel aztán az is kiderült, hogy az alakulótér mellől mindenképpen költözni kell, a volt laktanya e javarészt hasznosítatlan része lesz ugyanis az európai szuperlézerközpont magyarországi létesítményének otthona. A mintegy 50 milliárd forintos beruházásnak legkésőbb hat éven belül meg kell valósulnia. A gyűjtemény egésze nem fér majd el az Agóra Pólusban, az alapítványnak körülbelül a gépek harmada számára kell majd új otthont találni.

Addig is: a kiállítás egész évben látogatható, de télen érdemes rétegesen öltözni, mert fűtés nincs. A gyűjteményt kezelő alapítványnak nem telik rá, ami annak tükrében nem is csoda, hogy a legbőkezűbb támogatói a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságon (NJSZT) és az Internet Szolgáltatók Hálózati Koordinációs Központja Kht.-n felül nem a nagy múltú számítástechnikai óriásvállalatok, hanem egy helyi könyvelőiroda és egy takarítócég – egyik sem kér pénzt a szervezet számára végzett munkájáért. Csak hogy lássuk, milyen nagyságrendekről beszélünk: az egyelőre három szintet elfoglaló múzeumban egyetlen emelet takarítása 75 ezer forint plusz áfa, de a kevés támogató nevét felsoroló táblára ennél jóval szerényebb összeggel is fel lehet kerülni.

A gyűjteményt nemcsak a régi vasak miatt érdemes felkeresni, hanem azok története miatt is – mert Muszka és két kollégája szinte mindegyikét ismeri, és ezredszer is olyan kedvvel meséli el, mintha először tenné.