Gyorskeresés
Főszponzorunk
Digicam-vásárlási tanácsok
Cikkünk azoknak szól, akik korábban nem érdeklődtek a fotózás iránt, ám a digitális gépek felkeltették kíváncsiságukat.
Hirdetés
Géptípusok
A digitális fényképezőgépeknek számos szexepilje van: LCD-kijelzőjükön azonnal ellenőrizhetjük, jól sikerült-e a fotónk, és ha netán nem, rögtön törölhetjük is; számítógépen, akár tévén is megmutathatjuk ismerőseinknek kedvenc képeinket; rövidebb videofelvételeket készíthetünk velük; vagy százszámra fotózhatunk anélkül, hogy újabb és újabb filmtekercseket kellene beszereznünk. Nem véletlen, hogy egyre népszerűbbek ezek a masinák. Tavaly 63 millió digicam talált gazdára világszerte, 35 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és becslések szerint három év múlva már 100 millió fölé emelkedik az eladott gépek darabszáma. Hazánkban sem lehet rossz üzlet a digicam, hiszen főként a világhálón gomba módra szaporodnak a kifejezetten ezek forgalmazására szakosodott magyar boltok.
Cikkünk azoknak kíván segítséget nyújtani a digitális fényképezőgépek meglehetősen sokszínű kínálatában való eligazodáshoz, akik korábban nem érdeklődtek behatóbban a fotózás iránt, ám az új készülékek felkeltették kíváncsiságukat.
Géptípusok
A digitális fényképezőgépeket két fő típusba sorolhatjuk: kompakt és digitális tükörreflexes, ún. dSLR (Digital Single Lens Reflex) modellekről beszélhetünk. A kompaktok – melyek fontos jellemzője, hogy optikájuk beépített, nem cserélhető – a legkedveltebb gépek, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy kezelésük egyszerű, akár teljesen automatikus módban is használhatók és kis méretüknek, szerény súlyuknak köszönhetően minden helyzetben magunknál tarthatjuk őket. Többségük mozgóképek, videók felvételére is alkalmas. E gépek nagy része a kioldógomb megnyomása után néhány tizedmásodperces késleltetéssel exponál, így mozgó témák esetén előfordulhat, hogy nem azt látjuk viszont a fotón, amit szerettünk volna.

A kategórián belül két további alcsoportot szokás megkülönböztetni:
- Az ultrakompakt masinák a legkisebbek a kompaktok között, nem ritkán az ingzsebben is elférnek. Általánosságban elmondható, hogy ezek többsége csupán korlátozott lehetőséget ad az automatika felülbírálására, viszonylag kevés paraméter beállítását bízza a használójára. Leginkább hobbifotózáshoz használhatók.
- A félprofesszionális (az angol szóhasználatban prosumerként emlegetett) modellek sok beállítási lehetőséget kínálnak, többnyire jobb minőségű optikával szerelik fel őket és felépítésük is masszívabb – ennek megfelelően drágábbak is kompakt társaiknál. Ezekhez a modellekhez gyakran több kiegészítő – konverterlencse, vaku – is vásárolható. Hobbi- és igényes amatőr fotózáshoz egyaránt használhatók.
A kompaktokkal ellentétben a digitális tükörreflexes gépek optikája cserélhető, ami lehetővé teszi a témának legmegfelelőbb objektív használatát. Többnyire csak néhány automatikus programmódot kínálnak, ezért elsősorban a kézi beállításokkal dolgozó haladó amatőrök és profik igényeit elégítik ki. Ezek a masinák nehezebbek – súlyuk a használt optika függvényében akár több kilogrammra is rúghat – és drágábbak, mint a kompakt gépek, viszont kiváló képminőséget produkálnak. Kellemetlen jellemzőjük, hogy az objektívcserék során a képérzékelő koszolódhat, ami – néhány újabb modell kivételével – csak a kényes alkatrész kézi tisztításával orvosolható. Mivel filmes társaikkal ellentétben kezelésük elsajátításához nincs szükség több tucatnyi filmtekercs ellövésére, a fotózás iránt érdeklődők közül egyre többen választanak olcsóbb dSLR-eket.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Percről percre
Befutott a televíziókra szabott Moziaréna szolgáltatás
Mostantól több száz különféle stílusú film érhe...
UHD kompatibilis belépő szintű AV erősítő a Harman Kardontól
A 3D tartalmakkal is elbánik a csatornánkénti 7...
Június végén jelenik meg az NVIDIA Shield
A vállalat rengeteg pénzt fektethet majd az and...
BlackBerry 10 – Porsche dizájn koncepció
A CrackBerry fórum egyik lelkes rajongója a Por...
Phoenix Wright: Ace Attorney Trilogy HD - iOS-re
Az Apple hordozható eszközein is elérhető lesz ...
Heti szemle
"Lustaság fél egészség" - tartja a mondás. Most ehhez az "egészséges" életmódhoz is adunk tippeket.
Zopo C2
Egy véletlen folytán a W8 tesztje után néztem bővebben körül a "kínai piacon" és találtam rá.
ToughShield R500
A ToughShield egy igazán ellenálló strapatelefonnal kényezteti el a felhasználót, még pánik gombbal is rendelkezik, ám hardveres téren nagyon elmaradott már.



