A mobil fogja leváltani a bankkártyát

Folyamatos fejlődés

Egyre gyakrabban találkozunk fizetés során egyérintéses technológiával (jellemzően PayPass) működő terminállal. Ezek nem csak felgyorsítják a fizetési folyamatot, biztonságosabbá is teszik a kártyahasználatot, hiszen azt nem kell kiadnunk a kezünkből. Olvasóinktól számos kérdést kaptunk a témában, így felkerestem a MasterCard magyarországi képviseletét, hogy válaszokat kapjak.

Tizenkét év telt el azóta, hogy Magyarországon megjelentek az első, mobilfizetésre alkalmas megoldások (SIM Tool Kitek), ezek jellemzően a szolgáltatói mobilegyenleg terhére voltak használhatók. Azóta rengeteget változott a világ, megjelentek az okostelefonok, 2011-ben hat szolgáltató – a MasterCard, a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone, az OTP Bank, valamint a Supershop – összefogásának eredményeképpen megalakult a Mobiltárca Szövetség, 2014-ben pedig a sikeres teszteket követően elindult az első, kereskedelmi forgalomban működő mobiltárca szolgáltatás a Magyar Telekom, az OTP, a MasterCard, a SuperShop és az Interticket együttműködésében. Sőt, ma már az sem tűnik furcsának, hogy egy üzletben QR kód alapján fizessen valaki, szintén a mobiljával.

Telefonnal is lehet fizetni
Telefonnal is lehet fizetni [+]

A MasterCardnál évek óta foglalkoznak távoli, jellemzően interneten vagy mobilhálózaton keresztül történő fizetéssel (remote payment – RP), illetve bolti fizetési megoldások fejlesztésével (proximity payment – PP) egyaránt. Az egyérintéses fizetési technológia az utóbbiak táborát gazdagítja, világszerte közel hárommillió elfogadóhellyel, melyekben közös, hogy bármelyik országban állították is ki az erre alkalmas kártyát, a terminálok elfogadják.

A fejlődés szemmel látható, hazánkban például szinte már egyáltalán nem látni csupán csak mágnescsíkkal ellátott bankkártyát; a chip alapvető, de rohamosan terjednek az NFC-vel felszerelt darabok is, 2014 utolsó negyedévében a kibocsátott fizetési kártyáknak már több mint 40 százaléka – 3,7 millió darab – rendelkezett az érintéses fizetést lehetővé tévő funkcióval.


[+]

Az előnyök és hátrányok kérdéskörében felmerült, hogy néhány helyen – habár a bolt bejáratánál megtalálható az egyérintéses fizetési lehetőségre utaló matrica - a terminálon a PayPass feliratot mégis leragasztják, azaz a vásárlók nem tudnak ilyen módon fizetni. Néhány bolti alkalmazott mindezt azzal magyarázta, hogy drágább a tranzakció, azonban a MasterCardnál megnyugtattak, nincs árbeli különbség az NFC és a klasszikus kártyahasználat között, szerintük inkább az állhat a háttérben, hogy az eladó ugyan már beruházott az új technológiai eszközbe (POS terminál), viszont a szolgáltatást támogató egyéb rendszerek fejlesztése még nem történt meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények